Ha a lapok erejét nézzük, azért nem itt jelennek meg az idei év legnagyobb spoilerei, ettől függetlenül érdekes lapok és játékmechanikák találhatók meg ebben a kiegészítőben. A bemutatóm első részében olyan lapokat fogtok látni, amelyek egymással szinergiában vannak, és talán egy önálló koncepció is kihozható belőlük. A néhány nap múlva érkező második rész pedig inkább a más egyéb paklik erősítései jönnek! Vágjunk is bele!AjándékcsomagKezdjük rögtön a kiegészítő egyik legérdekesebb lapjával. Mielőtt belekezdenék az érdemi elemzésbe, fontos leszögeznem, hogy ezt a Zént a tavalyi őszi és idei nyári nagykiegészítővel együtt teszteltük, annak is egy korai szakaszában, ami érződik is rajta: az első sora azóta feleslegessé vált. A lap viszont indirekt módon erősödött ahhoz az állapothoz képest, amikor terveztem, ugyanis akkor csak a Dobótőr, a Moa torpedó és a Jégcsap volt tárgy tóken, most viszont már a Rhatt ereklye és a Torpor is szóba jöhet, ami egy sokkal erősebb perspektívát ad neki. Még kérdés, hogy pontosan hova lesz jó, de azért sok lapelőny van benne. Maga a tókentermelés is jó, de az izomból is jó eséllyel kiszedhető egy lap, főként, mert ha nem oldja meg gyorsan az ellenfél, újabb tókenekkel gazdagodunk. És az előkészítő fázis kapcsán már érdemes megjegyezni, hogy egy betermelt Moa torpedónak rögtön levehetjük az időleges jelzőjét, mert az egyéb hatások között a sorrendet mi határozhatjuk meg.
Szabó András