Sziasztok! Bizonyára nektek is feltűnt, hogy a Gigászok megjelenés néhány szép termik példányt hozott magával. Ennek örömére megosztom veletek, hogy én miként képzelem el őket hagyományos Új Nemzedék formátumra. Hozzáteszem, hogy Veszélyes faj formátumra is igen jók lesznek júliustól.
A követőt már jól ismerjük. Ha nem is mindenki játszott vele, abban biztos vagyok, hogy ellene majdnem mindenki. Igazán kellemetlen minimum 3 termik asztalon tartásával válik. Az ellenfél ezt minden áron meg fogja próbálni elkerülni. A pakli összerakásánál is ez a legfőbb prioritás: valahogy jöjjön létre és maradjon fent néhány termik, amik közül bőven elég, ha egy jó §¨ képesség ott van.Kezdjük a gigászos termikekkel!
A gigászos termikek végére is értünk. Lássuk az egyéb, nem szörnykomponens alapú szörnyeket.
28 termik jött össze. Ez azt jelenti, hogy a 6 felhúzott lapból kb. 3 lesz általában termik. Vagyis ha ez a három létrejön, és lent is marad, könnyen jó helyzetbe hozhat minket. A maradék lapokat ennek a célnak szenteljük. Ráadásul igyekszünk ezt olyan lapokkal megtenni, amik asztalon maradóak, hiszen a zsz költség jelentős.
Ganüid védelmező, Libertan, Tiltakozás, A sors keze a Rhatt elit részleg. Legalábbis, ezek lettek volna. Azonban úgy döntöttem, nem használok varázslatot a pakliban. Hadd süljenek be az ellenfél jó kis azonnali kánterei. Ezt a trükköt gyakran alkalmazom, mostanra már biztos sokaknak feltűnt. Úgyhogy az utóbbi kettő kimarad!
Árnyrém (2023), Kókadt motyogó (2022), Motyogó szolga: A fekete pakk. Upsz, egy azonnali mégis bekerült, a szolga személyében. Egy 0-s leszedéssel úgy gondolom, nagy rizikót nem vállalok.
Antimágikus citadella (2022), Kobold, Goblin kasszafúró: Ezekből csak 2-2-t használok. A kasszafúró alapesetben 0-ért 0-s kánter, viszont ne felejtsük, hogy 3 spórával játszunk, van benne potenciál.
Kövér Attila