Zén: Dinók ismertető

Ez a dinós zén nagyon jól sikerült abból a szempontból, hogy sok jó lapot tartalmaz, így több ritka lapot is ki lehetett volna nevezni belőle. Igaz dínók mellé készült, de a lapok úgy vannak kitalálva, hogy több etnikum mellé is jók legyenek.

A béke szigete:
Egy régi klasszikus, ami rengeteget volt játszva a maga idejében. A mostani az leginkább olyan lények mellé lesz jó, ahol jóformán egyszínű maga az etnikum, mint pl. a dínó :) De szinte minden más mellé is passzolni fog, a goblin pakli is új erőre támadhat. Kijátszva minden adott színű lényünket olcsóbbítja eggyel, az ellenfélnek minden más színű lapját drágítja eggyel, és letakarítja az őrposztot és passzivizálja a zavaró lapokat is az asztalon. Sokáig ez volt a zén ritka lapja. Elég jó meglepetéseket tud okozni, amikor ellenfelünk azt hiszi, jól áll, és egyszer csak inkább meghal egy A béke szigetének köszönhetően. De ha csak úgy játsszuk, hogy pl ha kezdtünk és 2. körre megnyomjuk, elég, ha csak egy-két lényünket olcsóbbítja és ellenfelünket lassítja egy nagy körig. Érdemes lesz próbálgatni, simán meccseket tudunk nyerni a segítségével.

Csillagos égbolt:
Ezt a képet meg kell, hogy dicsérjem. Maga a lap Lassan járj! és Jobb későn, mint soha! mellé lesz ideális, oda viszont brutál erős, ráadásul szintelen. 4-ért gyógyít, húzat egy lapot és le is szed egyet. Itt már meg is van a lapelőnyünk, ezek után egy legalább 4-es fix költségű lapunkat ingyen kijátszhatunk, mondanom sem kell, itt még termelhet nekünk akár 1-2-3 manát is. Ha ez létrejött - márpedig létre fog mert van 2-es reakciódrágítása -, jó eséllyel megnyeri a játékot nekünk, akkora előnyt tud termelni. Azt se felejtsük el, hogy ha az ellenfél kezd, a 2. körben (Jobb későn, mint soha! mellett) szépen kifér idézve, onnantól meg egy bármit ki tudunk rakni, ami fix költségű. Én pl: Hármas idézéssel próbálgattam, böszme lényekkel...

Fémdarázs:
A nullás reakciókat nagyon meg kell most már becsülni. Igaz, ez csak a lényeinkre használt reakcióktól véd meg, de ez is bőven elég lesz. A sárga most amúgy is sokat erősödött és most kapott még egy jó kis kántert a Fémdarázs személyében, ráadásul ha feláldozzuk, még olcsóbbítja egy lényünket is. Ez igen jónak számít. Ha úgy nézzük, van egy ingyenes kánterünk plusz egy manatermelésünk. Prémium lesz minden fajta pakliba, ahova színbe befér, és egy kicsit több lényel játszunk. Nagyon jól meglesz a Madárijesztő társaságában is.

Szakadék:
Egyszerű töltelék lapnak tűnhet, de annál azért kicsit több. 0-ért két körre megold egy lapot vagy lealtat egy lényt, vagy 1zsz-ért kijátszva akár le is szedi. Kicsit a Dermesztő ködhöz hasonlítanám, amit én erősnek tartok. Egy biztos, amikor a Szakadékot próbálgattam, soha nem volt blank. Speciáliasabb formatokon simán előkerülhet.

Oviraptoroszaurusz:
A kedvenc dinóm a zénben. Háromszor néztem át a nevét mire le tudtam írni, de kötelék is legalább ennyi van rajta, ami egyébként nem baj! Szerintem pontosan így kellene kinéznie egy jó etnikum kártyának. Minél több a kötelék, annál erősebb, ahogy ezen a dinón is látszik. Alapból X-ért kánterel egy X-es költségű nem lény lapot (szerintem még ilyen nem is volt). Ha már van egy kötelékünk drágább rá kánterelni, ha kettő, ősmágiás, ha három, akár újrahasznosítja is a megfogott lapot, amit a Bűzös, a guberáló óta tudjuk, mennyire erős. A saját paklijába nagyon erős semlegesítés, de kötelékek nélkül is bőven használható kártya, még úgy is simán össze jöhet neki az egy kötelék a másik Oviraptoroszauruszal. A Tűztombolónál is sokszor előfordult úgy, hogy csak azt használtuk.

Pikkelyes óriás:
Jó lesz óriások és dinók mellé is. Igaz, kicsit drága és passzívan is jön, de ha létrejött egy 1-es reakciódrágítás mellett, ember legyen a talpán, aki ezt a hálós dögöt le tudja vakarni. Egész jól össze van rakva ez a lény nálam, ha asztalt ért, legtöbbször nyert is. Van két védelme háló mellett, amiről a krakoch óta tudjuk, hogy nagyon erősnek számít. Van egy 1-es élete, és ami még erősebb, hogy védve van az azonnaliaktól, plusz hizlalja a lényeinket is (leginkább magát) minden egyes lap kijátszása után. Ne felejtsük el, hogy nem csak kézből kijátszott lapra hízik. Le lehet becsülni ezt a lapot, hogy drága, úgy se használja senki de amikor ellenfelünknél megérkezik, kíváncsi leszek ki oldja meg röhögés nélkül úgy, hogy nem hal oda :)

Liumbe:
A zén talán leggyengébb lapja. Hozzátenném, én a dínókat végig Zén, a vezérrel teszteltem, ahogy ezt is. De lehet, hogy majd egyszer lesz saját követőjük is. Liumbe nem egy nagy szám, nem tudtam elérni sajnos, hogy egyért jöjjön, pedig végtelent gyengéztem. Így, hogy 2vpt kell elkölteni, hogy utána VP-t próbáljunk pluszba termelni, nem a legjobb, sok lény kell hozzá, hiába számolja be saját magát, és hiába ősmágiás. Zén, a vezérrel persze le tudjuk olcsóbbítani, talán jó lesz dinók, teknősök vagy goblinok mellé. Van egyes újrahasznosítása és egy apró halálsikolya, ha ledurrantják ne járjunk extrém rosszul, de ettől nem kell félni, hogy bármikor is használnánk :)

Raptor karom:
Érdekes lap. Mindössze egy nekronért az első két-három körben megvéd minket egy reakciótól, ráadásul úgy, hogy azonnal cantrip mellé, és megnézhetjük ellenfelünk kezét. Azért írtam az első köröket, mert utána a jelenésre kapot 1-es reakció drágítás nem igazán lesz releváns. A kéz nézés mindig nagyon hasznos információ, ellenfelünk játékába is kerülhet, és ha nincs nála reakció, az se baj, ad egy csontot a zsz mellé és ad egyet a kör végére is. Ha olyan paklival játszunk, ami már az első pár körben nyerni akar, azokban biztos használt lap lesz.

A világ peremén:
Antimágiának nem lehet eldobni, így akár teknősök mellé is jó lehet. Igazából nem tud nagy dolgot, mindenből csak egy kicsit. Drágább rá reagálni, kijátszásakor húzat egy lapot, így már laphátrányunk nem lehet belőle. Kijátszhatunk egy 3-as költségű lényt, így már termelt egy manát, és ha semleges, ad egy izmot is. Hasznos kis lap, jóformán laphátrány nélkül ad 1 VP-t és egy izmot, amiből előbb-utóbb lap lesz. Ki lehet ezt próbálni bőven semleges etnikum mellé, de valami morffal is jó lehet.

Sav és jég:
Azt hittük, idén már nem jön savas lap, pedig de! 3-ért jön, ami nagyon drága, kivéve, ha sebződik az ellenfelünk, ekkor csak 1-ért, amit nem nehéz elérni egy savas koncepcióban vagy lények mellett. Egyért azonnal cantrip, lő 4-et ellenfelünkbe vagy minden lényébe, vagy megoldjuk minden lapját pár körre. Simán el tudom képzelni, hogy egy-két ilyen lappal pikk-pakk agyonlőjük ellenfelünket pár manából.

Hadroszaurusz:
Egy nagyon drága lény, amit kijátszhatunk azonnaliként is, ekkor megvéd minket egy célzó forrástól 1 Vp-ért. Valószínű ez lesz a leghasznosabb képessége, de ha kicsit elhúzodik a játék, akár kirakva is terrorizálhat. 4-ért kijátszásakor reakciódrágítva letakarít két lényt életkioltással, majd asztalról §¨-ra aktivizálgatja és passzivizálgatja a lapokat, ami iszonyat zavaró. Ráadásul elég nagy testtel érkezik, és magát aktiválva egyből üthet is. Azt se felejtsük el, ha azonnaliként jön, akkor is drágább rá kánterelni. Biztos vagyok benne, hogy nem csak dinók mellé lesz használva. Ha egy lapnak két játszható módja van, az mindig erősnek számít.

Ankyloszaurusz:
Dínó, Womath gyűjtőgen?? Ez egy Womath/Dinó, ami ha megérkezik nem csak kérődzni fog az asztalon. Elég drága, de legalább életes, és drágább rá reagálni. Ha asztalról elkezd §°-re ingyen dolgozni, lesz nemulass! A paklink tetejéről a megnézett 5 lapból kettő dinót vagy womathot játékba rak, ami nem lesz túl vicces. Igaz, ezeket kör végén fel kell áldozni, de valószínűleg nem lesznek kis lények, ráadásul kijátszáskori vagy § képességük is lesz, amit használhatunk. Elég nagy lap előny termelésre képes, a sebzésekről nem is beszélve. A gyűjtőbe dobott dinók jók lesznek az etnikum szám növelésére is.

És meg is érkeztünk a 3 ritkához:

Iktioszaurusz:
Nem tudom, emlékszik-e még valaki a Szárnyaló tolvajra, mert ez szerintem legalább annyira erős. Kicsit drága, de van egy reakciódrágítása, így valószínűleg létre fog jönni. Kijátszásakor dobat egy véletlenszerű lapot, de ha két köteléke van, általunk választottat! Ez annyira még nem is nagy szám, de ha ez egy max 2-es fix költségű, akkor ingyen kijátszhatjuk, vagy ha nem az - vagy úgy döntünk, hogy nem akarjuk kijátszani -, húzunk egy lapot, és kapunk egy varázspontot. Nyilván a leghatásosabb, ha a dobatott lapot kijátsszuk, mert akkor nem csak dobattunk, hanem egy megoldandó problémát is kiraktunk, amire még egy lapját el kell használnia majd ellenfelünknek, ami jó eséllyel költséggel jár neki. Érdemes lehet kipróbálni akár 3-as költségű pakliba is Jobb későn mint soha! mellé.

Triceratopsz:
Az összes megjelent dínó közül talán a legszemetebb. Nézzük, mit is tud! Másfél manáért 3/5 passzív, egy kötelékre kap egy életet, két kötelékre drágább rá kántereleni és minden játékos körönként csak egy olyan lapot játszhat ki, ami nem Sheran!!! Hát ez valami brutális képesség főleg, ha a paklink úgy van összerakva, hogy minket egyáltalán ne is zavarjon. Zén, a vezérrel fxen kiröppent legkésőbb 2. körben és onnantól teljesen leblokkolja ellenfelünket. Szinte semmit nem lehet vele kezdeni dinó pakliba, mivel védelme is van, és megfogni is nehezebb. Csak emiatt érdemes tényleg dinókkal próbálkozni, mert ez a lap tényleg extra brutál, de bármilyen más pakliba is beraknám, ami legnagyobb részt sheran lapokat használ. Eléggé korlátolt nyilván a lap hova jó, de ahova befér ott extrán erős.

Dimenzióvortex:
Ez egy X-es védekezéses, ősmágiás lapkánter. X annyi, ahányadik kör van, vagy lő X+1-et egy célpontba és az X max. 3. Elsőre nem tűnik valami jónak, mivel eddig ezek a kánterek úgy jöttek hogy X-1 vagy akár X-2, persze ezek a régi szép idők véget értek. Na de ennek a költségéből bármennyit lehet helyettesíteni lapok eldobásával a Semmibe. Nyilván nem a legjobb, de legalább van benne lehetőség, hogy ki tudjuk játszani, és mivel ősmágiás, így egy drágító szabálylap ellen ez nagyon jól jöhet, hiába leszünk kénytelenek lapot dobni neki. Ráadásul minél nagyobb a költsége, annál drágább rá reagálni. Mikor az ellenfelünk azt hiszi, hogy mondjuk 0-ból már fix semmit nem tudunk kijátszani a reakciódrágított lapjára, úgy, hogy be is vagyunk mondjuk drágítva, és még esetleg egy kántere is van megvédeni a lapját, na akkor jön ez íngyen reakciódrágítva, hiába kell neki lapot dobjunk, meg fogja nyerni nekünk a játékot. Összességében ez egy nagyon jó reakció, a sebzés lehetőségét ritkábban fogjuk használni, de néha jó lesz lecsipegetni egy lényt vagy épületet, vagy akár ellenfelünknek bevinni az utolsó sebzést. Tarrgethbe is be lehet rakni akár a másik 2 új lap mellé, de a kiegészítőben valószínűleg bérelt helye lesz főleg, hogy az oltalmakat is nagyon szépen kezeli, és még óriások mellé is passzol.

Dönczi Krisztián


Szolgálati közlemény: sajnos a dinó zének csomagolása közben történt egy malőr, ami teljes mértékben az én hibám és felelősségem. A csomagokba az arany foil ritka el lett cserélve, arany Triceratopsz helyett a karácsonyi zén arany lapja, a Mosolymanó került átlagosan 80 csomagonként egybe. Az arany Triceratopszok pedig majd csak a karácsonyi zénben fognak érkezni (ezért sajnos nincs is lehetőség cserére). Elnézést kérünk a technikai hibáért! Az arany lap tehát ugyanúgy, ugyanakkora eséllyel bontható, csak nem a dinó lesz, hanem a Mosolymanó. A limitált példányszám miatt ez a lap egyelőre még nem lesz használható versenyen! Megértéseteket köszönjük.

Tihor Miklós

(Eddig 1071x nézték meg.)
Létrehozás: 2025. július 8.
Utolsó frissítés: 2025. július 8.
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK